Barack Obama így ír a Dreams from my Father c. könyvében, idézve egy bizonyos Frankot:

[...] that's why he can come over here and drink my whiskey and fall asleep in that chair you're sitting in right now. Sleep like a baby. See, that's something I can never do in his house. Never. Doesn't matter how tired i get, i still have to watch myself. I have to be vigilant, for my own survival.

Az öreg Frank bácsi azért nem tehette ezt, mert fekete volt. Nem fenyegették, nem semmizték ki, és nem hajtották rabszolgasorba. Csak tudták, hogy ő nem olyan, tudták, hogy ő más.

Frank nem kellett, hogy folyton szenvedjen ettől. Elmehetett a haverjaival csökkenteni a világ whiskey-készleteit, kártyázhatott, megnézhette a naplementét, ha arra volt kedve, kertészkedhetett, és így tovább. Volt munkája, lakása, valószínűleg felesége, gyerekei is. Frank nem szenvedett, mint ahogy sokan szenvednek betegségtől, háborútól. Ő csak nem érezte magát otthon a világban. Nem is érezhette, mert nem volt otthon! A világ, ahol élt, mások világa volt, ő pedig benne élt, hol jobban, hol rosszabbul.

Még az is lehet, hogy sokaknál boldogabban vagy tehetősebben élt, akik pedig otthon voltak. De a tény akkor is tény marad: vannak, akik otthon vannak ezen a Földön, és vannak, akik nincsenek otthon. Vannak, akik örökké csak sejthetik, hogy mikor melyik udvariassági vagy rituális szabályokat szabad áthágni, és melyeket nem. Vannak, akik csak sejtik, hogy mikor találkoznak barátságos fogadtatással, és mikor kapnak a pofájukba hideg vizet, vagy rosszabb esetben öklöt.

Aki otthon van, annak fogalma sincs, miről is van éppen szó. Ő csak azt látja, hogy Frank bácsi is elmehet whiskey-t inni, kártyázni, vagy amihez kedve van, akkor meg mit panaszkodik? Aki azonban nincs otthon, pontosan érti, hogy miről beszélek.

Aki nincs otthon, gyakrabban néz körül, és gyakrabban lát azzal az idomítatlan látással, ahogy csak egy gyerek vagy egy marslakó néz. A világ egy fura hely onnan nézve.